Miért a Tűzönjárás?
2018. augusztus 13. írta: Fireology

Miért a Tűzönjárás?

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért pont a Tűzönjárást vagy a Fireology programsorozatot válassza saját maga fejlesztésére valaki.

1_9.jpg

Az eddigi visszajelzések alapján azt mondhatom, hogy az egyik legnagyobb előnye ennek a módszernek, hogy nagyon gyors és kézzelfogható eredményeket lehet elérni aránylag rövid időn belül.

Nem kell naponta órákig meditálni, megváltoztatni az étkezési szokásainkat, nap mint nap előre betanult szövegeket mantrázni lefekvés előtt és ébredéskor….stb.

Itt a valódi tapasztalati tanulás eszközéhez nyúlunk, ahol mindenki testközelből nyerhet tanúbizonyságot arról a témáról, amit az adott alkalommal feldolgozunk. Legyen az a döntéshozatal, a felelősségvállalás, a kapcsolatok javítása, az emberek jobb megértése vagy éppen a célok megvalósítása.

A Tűzönjárás egy nagyon speciális és talán a legerősebb eleme a Fireology programoknak.

2_4.jpg

A tüzet, mint önismereti „eszközt” és „tanítót” hozzuk a megtapasztalás körén belülre, ahol a tanulás a következő módon valósul meg:

Minél többször kerülünk a saját komfortzónánkon kívülre, annál többször vagyunk kénytelenek megfigyelni a saját viselkedésünket.

Minél többször vagy képes megfigyelni saját magad, annál nagyobb mértékű lesz a megértésed a személyiségeddel kapcsolatban.

Hol vannak a gátjaid, miként reagálsz stressz helyzetben, milyen gondolatok és fizikai reakciók jelentkeznek nálad ilyenkor...stb.

Minél szélesebb és pontosabb a saját magad ismerete, annál inkább leszel képes hallgatni a „megérzéseidre” az élet különböző területein.

 

Minél többször hallgatsz saját magadra és hozol jó döntéseket, annál magabiztosabb, határozottabb és tudatosabb leszel. Egyszerűen nő a „hatalmad” a dolgok kontrollja felett.

Ennek következtében előbb vagy utóbb, el fogsz érkezni egy pontra, ahol automatikusan emelkedni kezd a felelősségvállalásod nem csak magaddal, de az élettel és a környezeteddel kapcsolatban is.

Sokkal tisztábbá válnak a céljaid és elég bátor leszel ahhoz, hogy jóval nagyobb játszmákat játssz, mint adott esetben azt most teszed.

Nem kell, hogy megjátszd magad helyzetekben csak azért, mert félsz attól, hogy miként reagál majd a másik fél.

Képes leszel 100%-ban saját magadat adni még akkor is, ha bizonyos emberek számára ez nem tetszik majd.

 3_3.jpg

Neked megmarad az a jó érzés, hogy nem kell meghasonulj saját magaddal.

Azok a gyakorlatok, amiket a Fireology program során alkalmazok, mind különböző területeket céloznak meg.

Ezek közül a Tűzönjárás, ami talán a legemelkedettebb, a legmagasztosabb és a legnagyobb kihívást jelenti azok számára, akik végig jönnek velem ezen a programsorozaton.

A Tűzönjárás a célok és a változás metafórája, ami valóban képes megadni azt a kezdő lökést, ami sok esetben ahhoz kell, hogy az életünk egy teljesebb és pozitívabb irányt vegyen.

Tarts velem ezen a fantasztikus utazáson, tedd meg a saját lépéseidet és én ígérem Neked, hogy többé nem leszel ugyanaz az ember!

 

A következő Tűzönjárás programom 2018. augusztus 25. 10.00 – 22:30, a Hotel Szépia Bio & Art hotelben, a 2072 Zsámbék Nyárfás u. 2. szám alatt.

 

Jelentkezni a www.fireology.hu/tuzonjaras oldalon tudsz, az info@fireology.hu e-mail címen vagy a 06 30 625 01 25-ös telefonszámon.

 

További információkat a www.fireology.hu/tuzonjaras oldalon találhatsz.

 

Üdvözlettel,

Győrfi Péter

Fireology tréning programalapító

fb_img_1526675779568.jpg 

 Facebook: www.facebook.com/fireologytrening

Instagram: www.instagram.com/_fireology_

YouTube: www.youtube.com/channel/UCWNmCH10j5mCxe0VLWsuMAA/videos?view_as=subscriber

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fireology.blog.hu/api/trackback/id/tr2214178427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása