A Tűzönjárás története
2018. augusztus 13. írta: Fireology

A Tűzönjárás története

Nem tudjuk pontosan, hogy milyen idős a Tűzönjárás kultúrája vagy melyik földrészről indult el.

 1_10.jpg

Azt viszont tudjuk, hogy már a történetírás előtti időszakban megjelent, mint egyfajta vallási rituálé vagy akár beavatási szertartás és bizonyos területeken gyógyító „eszközként” is alkalmazták.

Az első dokumentált Tűzönjárás Krisztus előtt 1.200 környékén történt, ahol két indiai szerzetes versengett egymással, hogy melyikük képes messzebbre menni a parázsszőnyegen.

Az ókori Rómából is előkerültek olyan iratok, amiből az derült ki, hogy azoknak a polgároknak, akik képesek voltak sérülés nélkül átmenni a parázson nem kellett adót fizetni.

A tűzönjárás aktusa napjainkban is jelen van szerte a világban Görögországtól Afrikán át Spanyolországon, Japánon, Indián, Ausztrálián, Thaiföldön keresztül Mongóliaig.

Nem olyan régen még nálunk Magyarországon is hagyománya volt és a „tűzről pattant menyecske” kifejezés is ezt tükrözi.

2_5.jpg

Eredetileg ez egy termékenységi rítus volt, ahol a nők fehérnemű nélkül kellett, hogy átugorjanak az égő tűz fölött és nagyanyáink abban hittek, hogy a tűzből felszálló meleg és az energia termékennyé teszi a nő méhét.

Országonként eltér a Tűzönjárás kivitelezése. Vannak olyan helyek, ahol hatalmas máglyát raknak és a még égő fadarabokat megmásszák, mint egy létrát. Máshol megtapossák a tüzet és táncolnak rajta.

Görögországban például ikonokkal a kezükben járnak oda-vissza a szerzetesek és a hívők, tisztelegve ezeknek a szenteknek, akik hitük szerint megóvják őket.

Vajon mit tudhattak az őseink, amit mi nem?!

Talán ők tisztelettel fordultak a tűz felé és ezeken a ceremóniákon és rituálékon keresztül emelték feljebb és erősítették a megértésüket saját magukkal, acélosították a közösségük együvé tartozását és megértették, hogy a Tűzönjárás sokkal több lehetőséget és előnyt tartalmaz a számukra, mint amennyi kockázatot.

Miért ne használhatnánk ismét, ezt a nyugati világban méltatlanul elfeledett elemet saját fejlődésünk érdekében?!

Miért kellene csak úgy gondolnunk a tűzre, mint amitől félni kell, vagy amit főzésre használunk?! Adjuk vissza ennek a különleges jelenségnek a méltó helyét az életünkben. Tanuljunk belőle és általa!

3_4.jpg

Tarts velem, gyere el a következő Tűzönjárás programomra, tedd meg a saját lépéseidet és én ígérem Neked, hogy többé nem leszel ugyanaz az ember!

 

A következő Tűzönjárás programom 2018. augusztus 25. 10.00 – 22:30, a Hotel Szépia Bio & Art hotelben, a 2072 Zsámbék Nyárfás u. 2. szám alatt.

 

Jelentkezni a www.fireology.hu/tuzonjaras oldalon tudsz, az info@fireology.hu e-mail címen vagy a 06 30 625 01 25-ös telefonszámon.

 

További információkat a www.fireology.hu/tuzonjaras oldalon találhatsz.

 

Üdvözlettel,

Győrfi Péter

Fireology tréning programalapító

 fb_img_1526675779568.jpg

 Facebook: www.facebook.com/fireologytrening

Instagram: www.instagram.com/_fireology_

YouTube: www.youtube.com/channel/UCWNmCH10j5mCxe0VLWsuMAA/videos?view_as=subscriber

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fireology.blog.hu/api/trackback/id/tr6014178457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.